zenebelező

Fotó: Farkas Arnold - a többiért katt a képre!

Ha meghallom a solymári MWS zenekar szlogenjét, miszerint ők a „pilisi kistérség legkeményebb zenekara” először mindig egy bizarr látomás ereszkedik lelki szemeim elé: látom ezeket a masszív harmincas rockereket, ahogy feketén csillogó metálgitárjaikkal kergetik ki a védett madarakat a Dunakanyar árnyas-csendes mocsaraiból… másodszor jön a rádöbbenés: Valóban. Ezek a gyerekek nem szarral gurigáznak. Egyfelől – némi szünetet leszámítva – 1000 éve tolják a hazai rock keserű szekerét – ha lehetek ilyen képzavaros – másfelől zenéjük mit sem veszített vitalitásából az évek alatt. Remekül lehet velük - mindenféle ellágyulás nélkül - nosztalgiázni: a srácok – hál’ istennek – nem hallották meg az idő szavát. Nem festik a körmüket (a szemüket sem), nem fésülik a hajukat jobbról balra (se balról jobbra), őszintén, keményen rakják az arcunkba a – néha talán ismerősen csengő – riffeket, de ez az áthallásosság kicsit sem zavar. Kellő fantázia, és kreativitás oltja itt egymásba az oldschool hardcore-t a jobbfajta dallamos punk-kal, a Motörhead-re emlékeztető hard rock riffeket némi Slayer-es metállal. És energia. Tiszta energia. Ez ugyanis rockzene. Nem feltétlen az egyediség (sokszor öncélú egyénieskedés) a cél. Nézd akár Hendrix-et, vagy a Faith No More-t, (nagyon) korai Beatles-t, vagy éppen a Rage Against The Machine-t: őszintén, keményen: s ezt az MWS is tudja. Nagyon tudja.

Első körben, még a megjelenés előtt, egy másik sorrendben kaptam meg a lemez dalait. Meg kell valljam, nekem úgy jobban tetszett. A kiadott verzióban az intrót feleslegesnek érzem, nem igazán sikerült az anyaghoz kapcsolni (ahogy hallgatom, ösztönösen valami underground hip-hop-ra számítok) s utána, az abszolút favorit, punkos lendülettel dübörgő Monster szerintem korán érkezik. Nos, ez persze nem von le értékéből, de sajnos egy ilyen erős kezdés után menthetetlenül leül a lemez a másodikként következő, középtempós metál elemekkel megtüzdelt Life is Real-nél (emiatt kissé hatástalan marad a nóta baromi jól megkomponált coda-ja). Ebben a perspektívában kifejezetten unalmasnak hat a zeneszám. Persze nem csapja földhöz az egész lemezt. A Revolution of humanity, majd az azóta megklipesült Die Fetten Jahre Sind Forbei hozza amit kell, s folytatódhat a pogó a linóleumon (Miért ott? Mert a banda saját bevallása szerint ’lakótelep metál’-t játszik. No, azért.) – meg ugye: ’Aki nem pogózik, köcsög.’ (B.A. MWS).

Nem elemzem végig az összes nótát, felesleges. Hallgassátok meg a lemezt, nem fogtok csalódni. Nagyon jó aránnyal keverik a dallamot a súllyal, a headbeng tekerést a fülbemászó, néha már csatametálosan himnikus refrénekkel, s mindez megfejelve, Bothbandi többszólamú, énekével, amiben megjelenik az általa annyira kedvelt bizarr metál hajtások egy-egy stíluseleme is (ezt a többszólamúságot nem úgy kell elképzelni, mint annó a Queen-ben. Nagyon nem.)

Biztos vannak az önjelölt gitárhősök között, akik fanyalognak a néha kicsit ingadozó tempó, vagy a hamiskás gitárok miatt, s úgy gondolják, a srácok nem érdemlik meg az egyik bestfan által rájuk akasztott Metal Warriors of Solymár nevet. Engem nem zavarnak a kisebb hibák. Sőt, ettől érezni: élő emberek játszanak, nem gépek, s Tizi (Bandanas, Tizedes meg a többiek – itt: hangmérnök) sem utókezelte túlzottan az anyagot.

A szövegek általában megmaradnak az ismert hc/punk témák körében, nem tartok attól, hogy féléves kurzus témájául választanák őket a bölcsészkaron, de nem is ez a lényeg. Fiataloknak szól a muzsika, akik hisznek ebben. Ettől szép. A költészet meg legyen a Quimby-jé (egészségére).

Szó mi szó: nem erre fogod kéjesen inzultálni a csajod. Ezt a lemezt akkor vedd elő, ha tele a tököd, és odacsapnál. Jól fog esni. Nagyon.

A csapat első, s eddig egyetlen videóját az EET csoport készítette, ami már jól ismert több zenei munkájáról (Watch My Dying, Sin of Kain, stb), és egyéb kisfilmjeiről (az ő nevükhöz köthető többek között a napfény városáról kortörténeti pillanatképet felmutató, elhíresült Miami-Szeged).
            A csoportnak tagja az MWS-torok Both András is, igen meglepő lett volna, ha nem ők készítik az első MWS videót. Azon kevesek, akik láttak már EET-s munkát, azonnal ráismerhetnek az egyedi stílusjegyekre (nem állok neki elemezni – tök hülye vagyok hozzá). Ami nagyon fontos, és rámutat az MWS egyik alapvető pozitívumára: Rendelkeznek egy, a metál/hc zenekarokra sajnos nem nagyon jellemző tulajdonsággal: nem veszik komolyan magukat. A görcsös izomkodás helyett van önirónia, nyugatmajmolás helyett kibaszott Kelet-Európa (kedvenc jelenetem, mikor a zsebből kirántott taknyos papírzsebkendők röpködnek békegalambként). De nem lövöm le a poénokat, nézzétek meg! Annyit mondanék előre: Cigi – Ciki.