zenebelező

Ahol a szomorú robot gitárral ad szerenádot, beépített gameboy consolján kísérve magát.

Azzal az életuntsággal fűszerezett
önkifejezési vággyal, ami kizárólagosan
a 15-16 évesek sajátja.

Otthon ülök,
a kedvenc ultraszomi számaim gitározom
az öcsémmel közös szobámban, s a kis
kretén nem átall szupermárióval spanolni,
miközben én a világot siratom.

 Ez az! Ez hiányzott!

Egy ideje már nem sokat tudok kezdeni ifjúkorom hőseivel, Lovasi, vagy épp a Radiohead tocsogó nyavalygásával, de így: tökéletes.

Nem egy olyan lemez van, amit csak úgy tudok meghallgatni, hogy közben a Kickstar  vagy a Defence 16 ma már igazán szánalmasnak ható animációi lebegnek a szemem előtt (mindkettő Commodore +4-es játék, az utóbbi egy olyan lüvöldözős cucc, ahol a tereptárgyak, s a szereplők egyaránt ascii – gépelhető - karakterekből voltak összeálmodva – Ja, hogy te nem tudod mi az a Commodore+4? Irány a gugli, és a számítástechnika hőskora! ).

Most újra gyerek vagyok:

Üvöltöm a fülbemászó refrént, miközben irtom az ellenséges űrlényeket, egyszerre vagyok Han Solo és Robert Smith a Cure-ból, s mindezt két kölöknek köszönhetem: Ők: Kai (gitár, ének, c64) és Felix (gameboy). Zenekaruk pedig a Pornophonique (gyanítom, Felix csak színpadi látványelem, de ez most lényegtelen).

Az elnevezés teljesen indokolt, hiszen a már említett zsenge kamaszkorra esik a szexuális érdeklődés virágzásának kezdete, s ez aligha lehet mentes a jelentős köménypornó hatástól.
 

Adott tehát világfájdalom, gitár, gameboy, pornó, gyakorlatilag minden, amivel mélyen és hitelesen festhetjük meg egy tinifiúcska érzésvilágának sok(vagy éppen egy)színűségét a rajongó udvarlástól a befordult unalomig.

Ettől persze a dolog még lehetne idegesítő, szánalmas, felejthetően érdektelen, de (a legtöbb nóta esetében) nincs így. Az alapvető adottságok éneklés, gitározás, és a c64-es hangminták ide-oda tologatása terén teljesen rendben, s a dalok is ülnek, a ’sad robot’ simán lehet a város gimnazistáinak himnusza, üvölthetik, ahogy sörösüveggel, kéz a kézben hajnal kettőkor végigtámolyognak a város főutcáján önmagukat keresve: – I’m a sad, sad robot, I’m so alone!

Az ilyen sorok:

’take me to the bonus level
because i need an extra life’

üzenete pedig megjön a korral. Ha nem is ezekkel a szavakkal, de erről az érzésről a kapuzárási pánikolók tudnak igazán sokat sírni.

Ja, s külön tetszik: Néha annyira Kraftverk, amennyire csak a németek tudnak! Mivel hogy azok a srácok, egyenesen Hessen városából! Sajnos németül nem énekelnek. Ezt az egyet hiányolom nagyon.

Van néhány finom pillanat, amit tudom, csak azok értékelnek, akik még kazettáról „load”-olták a játékokat délutánonként, s azt is tudom: a cucc nem robbant ki popzenei forradalmat, de ha mellépászítasz valami jófajta játékot (ez mondhatjuk: kötelező), esetleg egy c64 emulátor segítségével: Igazi időutazás.

 Itt a dologban a dupla csavar (nem véletlen vettem tollam hegyire a lemezt): miközben ifiknek is abszolút fogyasztható, 30 felé hajló 20-asoknak csap ez oda rendesen, akikben már ott a "kiégett, ipari lézerrel érzéketlenné forgácsolt robot" életérzés, de még rémlik, hogy másnak indult. No persze, így - elmúlt ifjúkorom elmúlt voltával szembesülve - mosolyom nem teljesen őszinte, de majd kiheverem valami kocsmapadlón. Ti meg toljatok egy kis Pornophonique-t. Mer’ az jó.

linkek:
HONLAP
MYSPACE
LEGÁLIS, INGYENES LEMEZ
SAD ROBOT - VIDEO

sajnos lefordítani nem tudom a srácokkal készített riportokat (ha valaki megteszi, leközlöm), ha felülemelkedek lustaságomon, talán megkeresem őket néhány kérdéssel.